Na hát ha lassan is, de csak eljött a második fejezet ideje is :D Erikával mindig szorgosan dolgozunk, hogy a lehető legszórakoztatóbban írjuk le a történtet, és ez bizony időt igényel, éppen ezért szeretném mindenkinek a türelmét kérni, itt ugyanis nem lesz olyan gyakori a friss, mint általában, főleg mivel ketten írjuk... De Erika nevében is nagyon remélem, hogy megéri várakozni... [: Szóval nem is húzom tovább az időt, a nagy többség úgyis átugorja ezt a részt :D
When The Sun Goes Down
A kedvenc kocsmájuk, ahol már törzsvendégnek számítottak, eléggé közel volt a lakásukhoz. Bár ez csak egy átlagos ivós estének indult, Matt mégis úgy cibálta a haverját, mintha valami nagyon fontos eseményre tartanának. Amikor végre odaértek, Matt majdnem hogy belökte Robertet az apró helyiségbe. Odabent kissé fülledtebb volt a levegő, mint kint, ahol ősziesen kellemes időjárás uralkodott. Szerencsére az egyik kedvenc helyük teljesen üres volt – a fal melletti eldugottabb zug, ami kényelmesen ki volt párnázva. A padló már ragadt a kiömlött alkoholoktól és cukros üdítőitaloktól, a retro zenegépből pedig hangosan szólt egy Rob számára ismeretlen, de tetszetős dal. Még le sem ültek, Matt már intett a csaposnak, aki régi jó barátjuk volt, s rögtön töltötte már a szokásos adagokat a kedvenc sörükből. Miután leültek Matt még tartalmasan beszámolt az útjáról és jó kedélyűen dumáltak férfidolgokról, amikor Karen betoppant az ajtón. Bátortalanul nézett körbe a számára ismeretlen szórakozóhelyen, amikor Rob megpillantotta az ismerős arcot. Rögtön oldalba is bökte barátját.
– Nézd, ott a csaj, akiről meséltem – súgta oda, mire Matt kissé megemelkedve odakiáltott a lánynak.
– Itt vagyunk!
– Mit csinálsz? –kérdezte összezavarodottan a másik.
Amikor Karen meglátta Mattet, egyből felderült az arca és azonnal odasietett hozzájuk. Az ő arcán is felismerhető volt a meglepettség, ahogy Robra nézett.
– Már vártalak – mondta Matt szélesen vigyorogva, mielőtt megölelte a lányt és egy puszit nyomott az arcára.
– Nem is tudtam, hogy ilyen gyorsan újra látjuk majd egymást – mondta a lány Robnak címezve egy kihívó mosollyal az arcán.
Rob kedvesen mosolyogva, enyhén felhúzott szemöldökkel biccentett neki.
– Nahát, csak nem ismeritek már egymást? – kérdezte Matt, egy színészt meghazudtoló ártatlan arckifejezéssel.
– De, képzeld, pont ma találkoztunk először. Együtt fogunk játszani egy darabban. És ha minden jól megy, főszereplőtársak leszünk.
– Bizony ám – vigyorgott Rob bólogatva.
Matt kedvesen érdeklődő arcot vágott, tettetve, hogy most hallja először a történetet.
– És honnan az ismeretség? – kérdezte a Karen helyet foglalva Matt mellett.
– Rob már hosszú évek óta a lakótársam. Kaz pedig egy gyerekkori jó barátom – mondta a második felét már Robertnek címezve.
Amikor Matt elhallgatott és a pulthoz ballagott a csaposhoz még egy sört rendelni, kínos csend állt be Rob és Karen közt, mivel mindketten zavarban voltak egymás közelsége miatt.
Rob idegesen játszott a poharával, Karen pedig segélykérően Matt felé pillantott, de úgy tűnt, őt nagyon lefoglalja, hogy felcsípje az új pincérlányt így is egy kis teret hagyva a párosnak.
Rob épp felhozta volna az örökzöld időjárás-témát amikor egy nem túl józan alak botladozott el mellettük egy pohár borral a kezében, és lefékezett az asztal mellett.
– Szervusz, cicám – vigyorgott idiótán Karenre, aki megszeppenve nézett fel a jó erőben lévő pasira. – Nem akarsz táncolni?
– Most inkább kihagynám – utasította el udvariasan a lány.
– Pedig nem csalódnál, gyere, na… – hajolt közelebb, és Karen már ekkor megérezte a leheletéből áradó piaszagot.
– Nem hallottad, hogy azt mondta, hogy nem? – szólalt meg Rob vészjósló hangon.
– Nem hozzád beszélek – böfögte oda az ismeretlen, majd tekintetével éhesen végigpásztázta tekintetével Karent, aki ekkor szégyenlősen beljebb húzódott a boxban, és Rob is kicsit közelebb húzódott hozzá, hogy a lány biztonságban érezze magát.
– Tényleg nem szeretnék… – cincogta bátortalanul.
– Nagyon jó lesz, majd meglátod – mondta a magáét, és Karen asztalon fekvő keze után nyúlt. Robert fenyegetően felemelkedett az ülésről, és mindenre elszántan végigmérte lehetséges ellenfelét. Az erőviszonyok nem voltak kiegyenlítettek, de az idegen legalább részeg volt, így nem voltak jók a reflexei. Matt ebben a pillanatban tért vissza.
– Talán valami gond van? – kérdezte sötéten a férfitól.
– Hű, de sokan vagytok – morogta, ahogy mindkét fiún végignézett, majd egy utolsó pillantást vetve a lányra nehézkesen elbotorkált.
– Ki volt ez? – kérdezte leülve Karen előbbi helyére.
– Csak egy részeg fickó, aki nem szállt le Karenről – forgatta Rob a szemeit. – Mi tartott idáig?
– Ó, én közben összeismerkedtem Sarah-val, az új, csinos pincérlánnyal – mondta önelégült arccal.
– És máris lepattintott? – röhögött drága jó barátja. Karen egész eddig nem tudott visszacsöppeni a valóságba, és félve tekintgetett a részeg banda felé, de ezen még neki is mosolyognia kellett.
Matt erre nem szólt semmit, csak egy fülig érő vigyorral előhúzott egy szalvétát a belső zsebéből, amire rúzzsal egy telefonszám volt írva. Büszkén meglegyintette vele Rob orrát, aki kikapta a kezéből a papírt és megvizsgálta a számot.
– Nézzenek oda, egy igazi telefonszám! Még sosem jutottál el idáig egy lánnyal! – mondta álcázott meglepetéssel, mire Matt csak vállba boxolta őt.
Karen elvette Robtól a szalvétát és ő is megnézte magának.
– Ááá, ismerem ezt a helyet, itt sütik a világ legfinomabb pizzáját – kiáltott fel, mire Rob hangosan felkacagott.
– Rohadt viccesek vagytok, mondhatom – mondta Matt egy gúnyos fintor kíséretében. – Bebizonyítom, hogy ez a csaj száma! – vette elő a mobilját, és visszacserkészve magához a telefonszámot pötyögni kezdett a mobilján.
– Na várjunk csak, hangosítsd ki, mi is hallani akarjuk! – szólt közbe Rob, Karen pedig hevesen bólogatott.
Ahogy kicsörgött a telefon Matt izgatottan fészkelődni kezdett.
– Igen, tessék? – búgott bele a telefonba egy nagyon kellemes női hang. Karen és Rob meglepetten néztek egymásra.
– Szia, Sarah, igaz? – mormolta mély hangon, miközben győzelemittas mosollyal nézte a társait.
– Neked az is lehetek, baby – kuncogott a nő. Karen és Rob gyanakodva méregették az asztalon fekvő telefont, de úgy tűnt Matt nem zavartatta magát.
Ebben a pillanatban egy csinos, szőke hajú lány lépett oda hozzájuk egy köténnyel a derekán.
– Bocs, nem is zavarok, csak kicserélem a hamutálat – hajolt oda az asztalhoz. Amint meghallotta a telefonban a nő hangját a szája elé kapta a kezét visszafojtva nevetését.
– Semmi baj, csak nyugodtan – nézett fel egy pillanatra Matt, majd gyorsan visszafordult a telefonhoz. Ekkor halálra vált arccal, lassan újra felnézett a lányra.
– Sarah…? – makogta fülig pirulva. Közben a telefonban a lány rendíthetetlenül sorolta, hogy épp melyik ruhadarabjától szabadult meg. Sarahból ekkor kitört a nevetés, és kedvesen megsimogatva Matt zavarodott fejét faképnél hagyta őket. Matt kikerekedett szemekkel fordult vissza a telefonhoz.
– Ki beszél? – kérdezte elvékonyodott hangon.
– Hát Sarah, nem így beszéltük meg? – kérdezett vissza a nő.
– Na ne szórakozz velem, kivel beszélek?!
– A Mademaiselle Szexvonal Szolgáltatónál nem adhatjuk ki a személyazonosságunkat! – szólt vissza kissé erélyesebben a nő. Karen ekkor szabályosan felnyerített, Rob pedig majdnem beesett az asztal alá a nevetéstől. Matt falfehér arccal, ledermedve ült mereven bámulva a kis készüléket.
– Elnézést, téves hívás… – lehelte elcsukló hangon, majd gyorsan kinyomta a mobilt. – Azt hiszem, én most kimegyek a mosdóba – mondta halkan elővéve a zakója zsebéből a cigijét és az öngyújtóját. Kifejezéstelen arccal állt fel és hagyta ott őket, miközben a többiek csak próbáltak levegőhöz jutni.
Most már sokkal felszabadultabb volt köztük a hangulat – bár még mindig nem oldódtak fel teljesen. Még perceken át nem tudtak leállni Matt cikizésével, majd barátjukkal történt kínos vagy vicces esetek felidézésében találtak közös témát. Időközben a sörből is kifogytak, így odamentek a pulthoz még egy kört rendelni egy kis sósmogyoróval együtt. Rob felkapta a sörtől roskadozó tálcát, a csapos pedig hátrament a raktárba mogyoróért.
– Menj csak, majd megyek utánad a mogyival – nézett kedvesen Robra, aki el is indult a kezében egyensúlyozva az értékes nedűt. Ahogy letette az asztalukra visszanézett Karen felé, de ő már nem volt egyedül.
Felment benne a pumpa, ahogy felismerte az előbbi részeg pasast, és gyors léptekkel visszasietett a lány segítségére.
– Már hiányoltalak – hörögte a magáról már alig tudó férfi most már egy pohár vörösborral a kezében, ami vészesen lötykölődött a pohárban. Karen automatikusan hátrált egy lépést, de a férfi rögtön megmarkolta az alkarját és közelebb vonta magához.
– Hová sietsz annyira, cicám? – lehelte az arcába, mire Karen fintorogva megpróbálta kiszabadítni magát, azonban ahogy elrántotta a kezét a férfi poharának teljes tartalma fehér ruhájára borult.
Váratlanul ott termett Karen mellett Rob, aki a vállánál fogva taszította hátrébb az idegent, akinek a véralkohol szintje már annyira magas volt, hogy előrefelé sem tudott rendesen közlekedni, nem hogy hátra, így majdnem felborult.
– Megmondtam, hogy tartsd távol magad tőle! – mondta erélyes hangon, miközben Karen a háta mögé húzódott és ujjaival gyengén belekapaszkodott az ingébe. Rob megérezte Karen félelmét, ezért ösztönösen hátranyúlt az egyik karjával, védelmezően elzárva az utat a férfi elől.
– Különben mi lesz, girnyókám? – kérdezte lefitymálóan, miközben visszatántorgott és zavart tekintetét a Rob mögött bujkáló Karenre szegezte. A részeg megint elindult feléjük dülöngélve sötét pillantással. Rob érezte, hogy Karen még erősebben szorítja az ingét, és ekkor lett elege. Először kicsit hátrébb tolta a lányt, majd egy gyors mozdulattal megragadta a pasi csuklóját és egy erőteljes mozdulattal hátrafeszítve a kezét lenyomta a férfit az egyik közeli asztalra és tenyerével ott tartotta. A férfi próbált kiszabadulni, de Rob nem hagyta és még erőteljesebben hátrahúzta a kezét.
– Szállj le róla végre! Nem akar tőled semmit. Megértetted?
– Eressz el! – rángatózott a kezei között, de Rob még az eddigieknél is jobban megfeszítette a karját, mire fájdalmasan felnyögött.
– Már így is túl sokat ittál, menj haza aludni!
– Oké, oké, csak engedj már el végre!
– Karen, te ülj le addig – szólt hátra nyugodt hangon, mire a megszeppent lány visszasietett a helyükre a mogyoróval a kezében, amiről már teljesen megfeledkezett.
Elhelyezkedve a boxban távolabbról figyelte a két férfit. Látta, hogy Rob elvezeti a másikat, de aztán eltűntek a többi ember közt. Fél perc múlva viszont ismét feltűnt az alakja.
– Minden rendben? – kérdezte lágyan, leülve mellé.
– Igen – bólintott Karen. – Csak a ruhám ment tönkre – panaszkodott végigmutatva magán. Rob pillantása feltűnően sokáig időzött a lány boráztatta felsőjén. A fiú enyhén megrázva a fejét újra a lány szemeibe nézett.
– Akkor jó – hebegte kissé elpirulva.
– Nem is tudtam, hogy ilyen spéci mozdulatokat is ismersz – bókolt neki a lány.
– Az igazat megvallva csak ezt az egyet tudom és már körülbelül hatéves korom óta várok a pillanatra, hogy felhasználhassam ezt a tudást – mondta büszke arccal.
– Ez esetben te tartozol nekem köszönetnyilvánítással – mosolyodott el, mire Rob jóízűen felnevetett.
Ebben a pillanatban tért vissza Matt Andrew és Tom társaságában. Mindhárom férfi furcsán bámulta Karen borfoltos pólóját. Tom kissé tántorogva rötyögött, majd lezuttyant a páros mellé.
– Hát veled meg mi történt? – kérdezte Matt. Ő is helyet foglalt Andrew-val egyetemben. Ahogy mindenki elkényelmesedett az asztal körül, Rob és Karen egyre közelebb préselődtek egymáshoz.
– Hosszú történet – hárította a kérdést. – Majd máskor.
A fiúk ráhagyták a dolgot, sőt, Tom már az asztalra borulva horkolt.
– Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást – nyújtotta a kezét Andrew Rob felé. – Andrew Garfield. Én leszek a társulat koreográfusa. Remek Sherlockot alakítottál ma reggel.
– Köszönöm – mondta fülig pirulva a dicsérettől. – Robert Pattinson vagyok. Reménybeli Sherlock – szúrta oda mosolyogva.
– Esélyes vagy rá! – kacsintott bátorítóan Andrew, mire mindenki egyöntetűen bólogatott.
– Amúgy azért maradtunk el sokáig, mert összefutottam velük a mosdóban – mondta Matt, mire Andrew lelkesen hátba veregette.
Hajnali kettőig tivornyáztak így hármasban, Tom pedig békésen szunyókált az asztalon mellettük. Nagyon összebarátkoztak, a sokadik sör után pedig már mindenen nevettek. Egy idő után azonban mindenki fáradt lett, Andrew pedig kicsit rosszul volt és már úgyis mindenkinek oxigénhiánya volt a fülledt teremben, így hangosan elköszönve a kocsmárostól magukkal ráncigálva a félájult Tomot kitámolyogtak a kocsmából. A friss levegő mindenkinek jót tett, de túl hideg volt, főleg Karen számára, akinek még mindig nyirkos volt a pólója. Amikor már mindenki nagyjából rendbejött – kivéve Tomot, aki még mindig félig aludt – úgy döntöttek, hogy hívnak egy taxit Tom és Andrew számára, akik mint kiderült, lakótársak voltak.
Amint elhajtottak Matt azonnal odafordult hozzájuk,
– Siessünk, mert nagyon kell pisilnem – toporgott egy helyben.
– Legalább húsz percig voltál a mosdóban, azalatt nem tudtad volna elintézni? – kérdezte Rob.
Matt feszélyezetten megvakarta a tarkóját.
– Nem, mert Andrew miatt nem jött az ihlet… Szerintetek nem ”más szekér után fut”? – súgta, idézőjeleket imitálva a levegőbe.
– Ja, nekem is megfordult a fejemben, de nem vagyok biztos benne – gondolkozott Rob, Karen pedig egyetértően bólintott.
– Nekem is az jött le a viselkedéséből. Jobb, ha résen lesztek fiúk – jegyezte meg viccesen kacsintva.
– Neked már úgyis csak abban a ligában van esélyed – nevetett fel gonoszkodva Rob, mire Matt egy nem túl finom mozdulattal összeborzolta a másik haját. Rob egy harci kiáltással menekült Matt ujjai elől, mert meghúzta a haját.
– De most már tényleg igyekezzünk, mert behugyozok!
A két fiú elindult, Karen viszont egy helyben toporgott zavartan. Rob azonnal vissza is fordult.
– Ó, tényleg, te hogy jutsz haza?
– A buszom most ment el, és csak háromnegyed óra múlva jön a következő – mondta kicsit összehúzva magát a hidegtől. – De ne aggódjatok, elfoglalom magam addig. Sétálok egyet, vagy valami.
– De hát egy köpésre lakunk, nyugodtan feljöhetsz addig – javasolta Matt.
– Ó, én tényleg nem akarok zavarni – mondta félénken, miközben szégyenlősen lenézett a lábára.
– Jaj, ne kéresd magad! Nem zavarsz senkit, igaz Rob? – kérdezte sokatmondó pillantást vetve barátja felé.
Rob fülig pirult.
– Nem – motyogta. – Nem zavarsz, gyere fel nyugodtan.
– Hát akkor köszönöm – mosolyodott el, majd halkan felkuncogott Rob zavarán.
– Mit állunk akkor itt egy helyben? Karen amúgy is szarrá fagyott, menjünk mááár! – pattogott Matt eltorzul arccal.
Sietve indultak tovább, Mattel az élükön. Rob és Karen kissé lemaradva követték.
– Tényleg nagyon fázol? – kérdezte Rob idiótán, majd gondolatban jól seggbe rúgta magát ezért az IQ-bajnok megnyilvánulásért.
– Túlélem – vont vállat.
– Ha felérünk, kapsz kölcsön egy pulcsit.
– Azt igazán megköszönném – mondta őszinte hálával a hangjában.
Pár perccel később már meg is érkeztek a lakáshoz. Matt kettesével szedte a fokokat, míg a többiek fáradtan kullogtak mögötte. Idegesen kapta elő a kulcsot a zsebéből, de sokadjára sem sikerült beletalálnia a kulcslyukba. A pokol legmélyebb bugyrába küldte a kulcsot, az ajtó feltalálóját pedig generációkra felmenőleg elátkozta. Káromkodva nekiment az ajtónak, még bele is rúgott egyszer, de ezzel csak azt érte el, hogy sajogni kezdett a lába. Az idő közben megérkező Rob higgadtan félretolta a szerencsétlenkedő másikat és egy laza mozdulattal kitárta az ajtót, majd a fejét rázva követte pillantásával a lakásba rohanó Mattet.
Beérkezve Karen félénken nézett körbe, miközben Rob a konyhába ment feltenni egy kávét. Ahogy a lány nézelődött a csöpp kis nappaliban, felfedezett egy számára ismerős Frank Sinatra posztert. Erről eszébe jutott egy vicces emlék, amikor Mattel skype-oltak. Ezen fel is nevetett hangosan.
– Mitől van ilyen jó kedved? – kérdezte Rob egy féloldalas mosollyal behajolva a szobába.
– Nem érdekes, csak eszembe jutott valami – válaszolta Karen titokzatosan, de Rob figyelmét nem kerülte el, hogy a lány mintha végignézett volna rajta. Karen körbejárta a legénylakás aprócska nappaliját, amikor kávéillat csapta meg az orrát, és azonnal követni kezdte az isteni illatot, ami egészen a konyháig vezetett. Ott a konyhapultnak dőlve meglátta Robot, aki elmélyülten szürcsölgetett egy bögre kávét. Ahogy meglátta Karent, magyarázkodni kezdett.
– Tudom, hogy fura, de a nap bármelyik szakaszában képes vagyok kávét inni… te kérsz valamit?
– Igen, egy kávé nekem is jólesne – mosolyodott el kedvesen Karen.
– És én azt hittem nincs még egy olyan kávémániás a világon, mint én – nevetett fel Rob.
– Teljesen együttérzek veled, egy napot sem bírnék ki nélküle – vallotta be vigyorogva.
Rob neki is öntött egy nagy bögrével, Karen pedig mohón neki is látott és pár korttyal ki is itta az egészet. Ebben a pillanatban lépett be a helyiségbe Matt egy megkönnyebbült mosollyal az arcán.
– Gyerekek, ennyit életemben nem brunyáltam még – sóhajtott fel kótyagosan, majd bevánszorgott a nappaliba és ledobva magát a kanapéra bekapcsolta a TV-t. Karen a szemeit forgatta egy elnéző mosoly kíséretében. Rob észrevétlenül végignézett a lányon, amikor feltűnt neki a borfolt vékony pólóján, s rögtön észbekapott.
– Gyere, keresek neked egy pulcsit – mondta jóságosan a mosogatóba dobva a bögréket.
Karen automatikusan odalépett a mosogatóhoz megnyitva a csapot, de Rob mögé lépett és elzárta azt. Karen érezte a férfi testéből áradó forróságot, és neki is rögtön melege támadt. Zavartan felnézett Rob arcába, aki mosolyogva viszonozta a pillantását.
– Ne is törődj vele, majd Mattie fiú elmossa.
A másik szobából egy érthetetlen dörmögés hallatszott, de nem foglalkoztak vele. Rob gyengéden a lány hátára fektette tenyerét és elterelte a mosatlanoktól a szobája felé vezetve. A lány kicsit kipirultan a férfi közelségétől hagyta magát irányítani a még idegen legénylakásban. Belépve Rob gyorsan kinyitotta az ablakot és kicsit a szétszóródott ruhákat is összedobálta egy sarokba.
Ezek után Karen felé fordult idegesen vakarva a tarkóját.
– Tudod, nem számítottam társaságra – vigyorogta.
– Ugyan, semmi baj, az én szobám ennél százszor durvább – legyintett. Karen tüzetesebben körülnézett a szobában, miközben a fiú a szekrényében turkált pulcsi után kutatva, mire megtalálta a szinte egyetlen tisztát. Büszke arccal mutatta fel szerzeményét a lánynak.
– Találtam – jelentette ki elégedett arccal.
– Köszönöm szépen – mondta Karen illedelmesen. Rögtön bele is akart bújni, ám a pulóver olyan bő volt, hogy először véletlenül az ujjába próbálta dugni a fejét. Ahogy nem találta a kijáratot, elkezdett kétségbeesetten kapálózni. Rob jóízűen nevetett a látványon még egy ideig, de aztán kezdte megsajnálni Karent.
A lány fél perc kínlódás után feladta a harcot és lefagyott. Pár pillanat múlva reményvesztetten felsóhajtott.
– Légyszi…
Rob odament és óvatosan addig igazgatta a pulcsit, amíg Karen kócos feje fel nem bukkant az egyik lyukon keresztül. Amikor meglátta a bociszemekkel néző lányt a hajrengeteg alatt, megint nevetnie kellett.
Karen somolyogva meglegyintette a vállát.
– Hagyd abba, ne nevess, ez nem vicces! - Rob azonban még hangosabban röhögött a durcás arcon. – Rob!
Ekkor abbahagyta a nevetést, de tovább mosolygott. Furcsán jóérzéssel töltötte el, ahogy meghallotta a lány szájából a nevét.
– Igenis, hölgyem – szalutált viccesen.
– Azt hiszem, inkább levenném a felsőmet… zavar, hogy ragacsos a bortól – húzta le a pulcsit.
– Jó, oké – hebegte Rob le sem véve a szemét a lányról. Karen várakozóan nézett rá, de Robnak nem esett le, hogy miért.
– Kimennél addig, kérlek? – mondta pár másodperc várakozás után.
– Ja, ja persze, oké – kapott észbe Rob és kilépdelt a szobából.
Ahogy megfordult, hogy becsukja maga mögött az ajtót, lefagyott a mozdulatban, ugyanis a résen keresztül meglátta, hogy Karen elkezdte kigombolni a felsőjét, az ajtónak háttal állva. Rob ekkor megfontoltan Matt felé fordult, aki úgy tűnt alszik már a kanapén, így tekintetét gyorsan visszaemelte a lányra. Elakadó lélegzettel figyelte, amint a lány a csípőjénél megfogta a szűk felsőt, majd lassan felhúzta végig a derekán, majd a hátán, egyre többet fedve fel testéből. Ha akarta volna, sem tudta volna elszakítani a tekintetét a női test csodás látványától. A felső lekerült Karenről, Rob pedig érdeklődve leste a csipkés, vajszínű melltartó finom vonalát. Nem tudott megálljt parancsolni fantáziájának, s gondolataiban már a melltartó kikapcsolásán töprengett.
Amikor a lány kecsesen lehajolt az ágyra tett pulcsiért, Rob tekintete lejjebb vándorolt, s megakadt egy aprócska folton a jobb csípőjénél. Ahogy jobban megnézte magának, rájött, hogy valami kínai írásjel. Kíváncsi volt, mi az, de tudta, ha rákérdezne a jelentésére, akkor lebukna. Pár pillanat múlva Karen ismét teljesen felöltözve állt a szobájában, majd Rob íróasztalához indult még nézelődni kicsit.
A férfi hirtelen elfordult az ajtótól és megfordulva még a szeme sarkából észrevette, hogy Matt akkor fordítja el a fejét visszacsukva a szemét. Hirtelen nagyon érdekesnek találta a Sinatra posztert, de igazából semmit sem fogott fel a körülötte lévő világból, még mindig az előző élmény hatása alatt állt, s most már szégyellte is magát, mert lebukott Matt előtt. Karen hirtelen mellette termett, s a falon lévő poszterre esett a tekintete, majd Rob felé fordult.
– Matt már alszik? – kérdezte csendesen. Rob nem mert Karenre nézni, félt, hogy ismét beindulna a fantáziája.
– Igen, azt hiszem – mondta némi gyanakvással a hangjában.
Ekkor Karen is jobban szemügyre vette a képet.
– Ennek a poszternek hosszú története van, majd egyszer, ha több időd lesz, elmesélem – mormolta.
– Rendben, öt perc múlva úgyis indulnom kell. De szívesen meghallgatnám a történetét.
– Akkor felveszem a kabátomat. Lekísérlek.
– Az igazán nem szükséges – hárította elpirulva.
– Ugyan már. Nem nagy ügy – mosolygott a fiú vállat vonva.
Felkapta magára a kabátját, majd kinyitva az ajtót előre engedte Karent.
– Mondd meg Mattnek, hogy nagyon élveztem az estét – mondta, miközben lefelé baktattak a lépcsőn.
– Persze, átadom – ígérte. Amint leértek a földszintre és Rob kinyitotta neki a bejárati ajtót, Karen visszafordult.
– Köszi, innen már nem veszek el.
– Egészen biztos?
– Igen, menj csak fel, már te is fáradt lehetsz.
Rob még egyszer végignézett a lányon.
– Vigyázz magadra! – mondta kedvesen.
– Úgy lesz – válaszolta Karen. – Még egyszer köszönöm a pulcsit.
– Semmiség.
Mosolyogva integettek egymásnak, majd Rob tekintetével még követte pár percig a lány távolodó alakját. Sietős léptekkel ment vissza a lakásba, ahol Matt vigyorgó feje fogadta, de nem foglalkozott vele, hanem gyorsan szobája felé vette az irányt.
– Miért sietsz annyira a szobád rejtekébe? Intim pillanatokra vágysz? – röhögött fel Matt gonoszan.
Rob válaszként csak morgott valamit a bajsza alatt, miközben ledobálta magáról a ruháit és előkotorta a pizsamaként funkcionáló nadrágját. Már ledőlt az ágyra, amikor újra meghallotta Matt csipkelődő hangját.
– Na, és milyen színű volt a melltartója? – húzta tovább az agyát.
Robert ekkor indulatosan felpattant s az ajtajához trappolt.
– Kuss legyen! – kiáltotta, majd nyomatékosítva szavait erőteljesen becsapta az ajtót, de még így is hallotta Matt hiénákat is megszégyenítő nevetését.
Miközben újra bedőlt az ágyába még észrevette az íróasztal székére hanyagul rádobott borfoltos felsőt. Ahogy visszaemlékezett, hogyan került a póló a székre belemosolyodott a párnájába, majd másik oldalára fordult, miközben egyetlen dolog körül jártak gondolatai. Így hunyta le szemeit egy álomtalan álomra.
